Salacomp

Ballagás 2020

Kedves Diákok!
ig Idén nem csendül fel a „Ballag már a vén diák”, nincs szerenád, nincs bolondballagás, nincs
 utolsó óra sem. Tudom nem így képzeltétek, de most mégis próbáljunk meg mosolyogni.
 Nehéz időszakon vagytok túl, hiszen a kialakult helyzet, a digitális oktatás mindenki számára
 nagy kihívást jelentett. Nagy öröm a tantestület számára, hogy ezzel sikeresen megbirkózott
 tanár és diák egyaránt. Új dimenziók nyíltak meg egymás segítése során.

 

Igazi közösséggé kovácsolódtatok, az osztályfőnökök és a tanárok is új oldalukat mutatták meg, hogy számíthattok rájuk minden körülmények között. Ez nagyon jó és szép eredmény.

Némi aggodalom azért maradt bennünk, hogy ebben a váratlan helyzetben sikerült-e
felkészülni az előttetek álló megmérettetésekre, az érettségire, illetve a szakmai vizsgákra. De
az aggodalom mellett ott van a bizalom is.
A szokásos ballagási beszédek része az útelágazás, a nagybetűs életbe történő kilépés, a
felnőtté válás. Úgy gondolom, hogy a most kialakult helyzet, a másfél hónapja tartó bezártság
olyan önismereti leckét adott nektek, ami valóban közelebb vitt benneteket a felnőtté
váláshoz. Átrendeződtek az értékrendek, sokkal fontosabbá váltak az emberi kapcsolatok.
Közel 3-4 éven át, ha a szülők megkérdezték mi történt az iskolában, a válasz általában az
volt, hogy semmi. Most rá kellet ébredjetek, hogy az a semmi, az mégiscsak fantasztikus
valami volt. Barátok, ölelések, kézfogások, nevetés, sírás, valós zörejek, azaz a való élet. Azt
is megtapasztalhattátok, hogy a virtuális világ csak egy eszköz, egy közeg, ami nagyon
gyorsan unalmassá is tud válni.

Kedves Végzősök!
Mi úgy is gondolunk most rátok, mint a jövőnkre. Ti mindannyian az új évezred gyermekei
vagytok. Beleszülettetek egy viszonylagos kényelembe, egy sajátos fogyasztói mentalitásba,
mely kevésbé figyelt a természeti kincseink végességére, a fenntarthatóságra, a testi létünk
törékenységére. Rá kell döbbennünk, hogy nincs különbség a platénta, az emberiség és a
család sorsa között. Generációnk nevében kérem tőletek, hogy 2020 tavaszában ne csak az
elkerülhetetlen sorscsapást lássátok, hanem a változás és a felelősségteljes döntés lehetőségét
is. Nem terhet akarok rátok pakolni, hanem bizalmat kifejezni. Bizalmat abban, hogy az
iskolában eltöltött évek alatt, gondolkodni és érezni egyaránt képes, felelősségteljes
emberekké váltatok.


E szokatlan ballagási beszédet Paulo Coelho soraival zárom:
„Őrizd meg az emlékezetedben az életed hátralévő részére azokat a jó dolgokat, melyek
a nehézségekből születtek. Ezek szolgálnak bizonyítékul a képességeidre és önbizalmat
adnak bármilyen nehézséggel szemben.”

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmessé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bovebben.